"Megperzselt szívvel"
Ezer éve nem írtam... és ezer dolog történt velem azóta – például kiégették a szívem egy részét. Nem, nem szerelmi bánatról van szó...
Vers a lélekbe csomagolt testről
Nem szoktam verseket írni, és ez után sem képzelem magam költőnek. Csak volt néhány kérdésem önmagamhoz, és néhány napja hajnalban, ebben a versben feleltem rájuk. Azt hiszem nem csak magamnak, másoknak is segíthet picit jobban megérteni engem.
"Csak egy csók, csak egy érintés, csak egy pillantás... csak egy szerelem..." Madonna-Forbiden love
Hosszú ideig nem voltam képes írni. Úgy éreztem, ha megtenném, olyan lenne, mintha Da Vinci azt mondta volna: „Hé, emberek. Van ez az új képem, a Mona Lisa. Még nincs kész ugyan, de gyertek, nézzétek meg!” Én sem voltam készen. Aki a hasonló fanatizmussal böngészi a pletykalapokat, mint én már hallhatta, láthatta: majdnem hét év után, egészen pontosan hetvenhét hónap után szakítottam a párommal, Frenkó Zsolttal.
A boldogság művészete
Wow! Rengetegen írtatok nekem, és ami meglepő: szinte csak biztató szavakat. Pedig már hozzászoktam, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni velem, ezért inkább elkezdenek utálni. :-) Nagyon boldog vagyok, hogy "közelebb kerültünk egymáshoz".
Legértékesebb percek
Néha úgy érzem magam, mint Jenny, a "kalózok menyasszonya". Végzem a munkámat, egyre többet és többet, közben pedig sok "kedves" ember érezteti velem, hogy semmi mást nem csinálok, csak partikra járok, és vihorászom a tévében. Miközben ha reggel felkelek, leviszem Özgét sétálni, ez után gyakran szinkronizálni megyek. Utána előfordul, hogy sajtóvetítésre megyek, és van amikor forgatni.
Egy szupertitkos napló, amit bárki láthat
Egy szupertitkos napló, amit senki sem lát. Csak én, Özge, a kínai meztelen kutyám - ja, és persze több ezer idegen StoryOnline olvasó. Azt hiszem, egy ilyen napló akkor érdekes, ha igyekszem úgy írni a bejegyzéseimet, mintha tényleg önmagamnak, esetleg a jövőbeli kis unokáimnak írnám - ha valami csoda folytán mégis lennének. Tehát nem csupán egy-egy napom eseményeit fogom monitorra vetni, sokkal inkább gondolatokat, érzéseket, amelyek foglalkoztatnak, hatnak rám.
Egy szupertitkos napló, amit senki sem lát. Csak én, Özge, a kínai meztelen kutyám - ja, és persze több ezer idegen StoryOnline olvasó. Azt hiszem, egy ilyen napló akkor érdekes, ha igyekszem úgy írni a bejegyzéseimet, mintha tényleg önmagamnak, esetleg a jövőbeli kis unokáimnak írnám - ha valami csoda folytán mégis lennének. Tehát nem csupán egy-egy napom eseményeit fogom monitorra vetni, sokkal inkább gondolatokat, érzéseket, amelyek foglalkoztatnak, hatnak rám.
VIVA tv műsorvezető.
2008-04-06 14:25:43
Natalie
Szia Kristike!
Hát nem áprilisi tréfa volt az elsejei Interaktív!
Rég nem érzett örömteli pillanatokban lehetett részünk: újra Veled(és Özgével)a pink kanapén!
Gratulálok a mesebeli randihoz Parissel, talán szebben nem is alakulhatott volna.
Sorban teljesülnek legféltettebb álmaid, mert teljes szívedből akarod és meg is érdemled Őket.
A közös fotóhoz csak annyit:That's Hot!!!
2008-04-05 18:11:10
Jenikeee
Szijja kristóf
Én teljeson oda meg vissza vok érted!!!Ja és persze Özgéért:)
Pff.mit meg nem ad nék h láthassalak élőben :)!!
Mondjuk én hiszek abban h az álmok valóra válnak :)
Na szo imádlak ez a blog is tök jó!!
PuX
2008-04-03 14:34:04 Móni Tényleg kár hogy elmentél a vivából,csak miattad néztem azt az adó!:S Puszillak:)
2008-04-03 10:40:52 Szonja Szijja!!!nagyon hiányzol a vivából!!akárki akármit is mond rád én nagyon ari és szimpi embernek tartalak téged!!!!
2008-04-02 17:56:51 nyalcsika SZia Kristof!!!Nagyon fogom sajnálni ha ténleg elmész a vivából!!!te voltál a csucs!!!!!puszika nyalcsi
2008-03-26 16:06:33
May
Szia!
Te vagy a kedvenc műsorvezetőm, mert asszem mi hasonlítunk egy pár dologban: másság és étkezési zavarok.Jó Neked, hogy az utóbbivel már kevésbé foglalkozol, hogy csináltad, nekem évek óta nem sikerül megszabadulnom a bulímiától.Ha van néhány mentő ötleted nagyon örülnék ha megosztanád velem, mert ez egyre rosszabb lesz...
Köszi
2008-03-21 23:34:46 anonim_mania Kristóf! Ez tényleg nem jó így...:( A legjobb műsorvezető voltál Patrícia óta...te meg Geri voltatok a kedvenceim és erre mind2en elmentetek:( Egy világ tört össze bennem... Te hoztad az életet a vivába, tőled volt vicces az interaktív, te keltetted fel az érdeklődésemet a filmek iránt...miattad szerettem meg Paris Hiltont...:( Hiányzol!!!!!!(:(
2008-03-15 13:25:15
Schylweeejah
Kristóf, nem leszel a Vivn??? Neee... Pedig tökre yok voltak az Interaktív-ok, amikor Te vezetted! :D Gyere visszaaa! Naon gyenge így a Viva...
Am naon szépen írsz! :DÉs naon örülök neki, h meggyógyultál! Mi lenne ezzel a világgal nélküled...? Tiszta unalmas lenne... ;P
Puszi Kristóf, és BE BAD!
2008-03-13 15:39:10 Ryta love you Kristóf! :P
2008-03-11 18:26:34 Em Kritya,annyira szomorú voltam,mikor meghallottam,h otthagyod a VIVA-t(majdnem meghaltam),de biztosan jó okod volt rá,hogy így döntöttél.Sok sikert a további műsoraidhoz(mert remélem lesznek,talán egy másik csatornán),ne felejtsd el,h a dumaládán azt igérted,h nem tűnsz el a szemünk elől.Hát ne is!Na sok puszi!Szijja!
2008-03-10 12:19:29 Gina1992 Szia Kristóf!Tényleg nem fogsz már műsortvezetni a viván?Valami ilyesmit hallottam.Ezentúl csak szerkeszteni fogod a műsorokat?Pontosan melyiket?Jajjjjjjj!Uncsi lessz nélküled:-(Légyszi írd meg hogy most milessz,mert mindenki mást mond!Pusssssyyy!!!
2008-02-29 18:48:45 niki szia kristóf!!! most olvastam hogy tényleg elmész a vivából. ezt nem teheted velünk rajongókkal!!! mindig te attál nekem erőt a rossz pillanetokban!! te tanítottál meg arra hogy merjek más lenni gyere vissza!!!!!!!!!!!!!!!!
2008-02-29 17:31:17 adri szia kristóf!már elég rég óta nem láttalak nagyon hiányzol!!gyere vissza mert nélküled a viva nem ér semmit!zola át akarja venni a helyed!EZT NEM HAGYHATOD!!!!!!!!!TÉGED SENKI NEM HELYETESÍTHET!!!PUSZI ADRI
2008-02-29 17:26:03
niki
szia kristóf! nagyon hiányzol,már 2 hónapja nem látalak.
ugye visszajössz a vivába?nélküled már semmi nem olyan mint rég!pusszancsókol téged:niki
2008-02-29 16:50:16 Kláris Kristóf nagyon-nagyon szeretlek,jófej vagy!!!Büszke lehet Rád mki Puszikállak
2008-02-26 20:13:05
zombiie
szia!♥
leszel még a viván?
am nagyon tetszika blogod♥
és... nagyon vigyázz magadra
sok puszi!!♥
2008-02-26 19:48:44
fighting dreamer
Szia! Rájöttem, hogy nagyon szépen tudsz leírni dolgokat. akár író is lehetnél=) remélem jobban leszel! Jah és egyébként lehet picit rég volt, de nagyon tetszett az animeconos előadásod, mármitn mikor Shippou plüssel ott fent voltál:D nagyon jót mullatunk a barátnőimmel!
jobbulást! remélem még leszel conon.:P
2008-02-26 19:01:18
zombiie
szia!♥
viván már nem is leszel?
am nagyon vigyázz magadra
pusz♥
2008-02-26 16:45:34
Károly
Szia Kristóf,
Gellér doktor után bóklászva találtam rá erre a blogra. Engem febr.29.-én péteken vesz "kezelésbe"
Lenne egy két kérdésem, bár lehet, hogy csak utólag, hiszen már kedd van.Megköszönném, ha felvehetném veled a kapcsolatot.
Üdvözlettel:
Károly
kbelev@invitel.hu
2008-02-24 10:01:19 khjhjhj szasz